Hodinka Antal: A Munkácsi Görög-katholikus Püspökség Története
(Magyar Tudományos Akadémia Budapest, 1909)
...
Partén holta után a fejedelemnő, Báthory Zsófia, illetve a gyóntatója útján mindenről értesült jezsuita atyák
intézkedtek a püspökség betöltése ügyében. Millei atyának Mitkievics páterhez 1662-ben írt leveléből értesülünk róla,
hogy már akkor kerestek valakit a munkácsi kolostorba püspökül. A chelmi püspök jelentéséből pedig megtudjuk, hogy a
galicziai püspökök már ki is szemelték volt az illető alkalmas és tudós egyént s csakis a fejedelemnő és a metropolita
között az illető suffraganeusságára nézve támadt nézeteltérésen múlt, hogy nem szentelték is fel. A chelmi püspök
római küldetése, melynek egyetlen eredménye volt az ismertetett informatiókban foglalt különféle kérdések felvetése,
melyekkel szemben Róma a saját részéről állást foglalt, a nélkül azonban, hogy azokat kellőképpen rendezte volna,
Partén időközben történt elhunyta után is elhúzta a betöltést.
Végre 1667-ben Lipót Volosinovszki József szerzetest nevezte ki - Báthory Zsófia ajánlotta-e vagy sem, úgy mint azt
a prímás ajánlotta volt, meg nem állapítható -, de azzal a feltétellel, hogy először esküdjék meg az unio megtartására
s másodszor, hogy eszközölje ki magának Rómában a megerősítést.
Ebből következtethető, hogy Volosinovszki nem Róma jelöltje volt, hanem az udvaré, de hogy ki ajánlotta Lipótnak,
kideríthetetlen. Azt sem tudjuk, hová való volt az új püspök? Partén idejében nincs róla említés. Szóval teljesen
ismeretlen emberrel van dolgunk, a kiről azok után, a miket s a mennyit püspöksége idejéről tudunk, nem mondhatunk
határozott véleményt. Rövid ideig volt püspök s úgy látszik nem volt arra való ember. Mindjárt az elején otromba hibát
követett el, még pedig láthatólag tudatosan. Az eléje tűzött feltételek elsejét teljesítette, a mennyiben az esküt
Pozsonyban a sz. Márton egyházban a prímás kezébe letette. Mikor azonban Volosinovszki bejelentette a prímásnak, hogy
már fel is szentelődött s bemutatta az erről szóló bizonylatot, a prímás megütközéssel olvasta, hogy felszentelője
a lembergi szakadár, sőt eretnek püspök volt. Ennélfogva az eskü letétele után rögtön fel is függesztette
Volosinovszkit a püspöki funkciók végzésétől mindaddig, míg Rómából felmentést nem kap.
A prímás minderről 1667 decz. 9-én jelentést tett Rómába, kérve a megerősítést és egyúttal utasítást is a felszentelés
érvényessége felől, mert Volosinovszkit nemcsak szakadár szentelte fel, hanem azonfelül még egyedül, nem pedig két
püspök jelenlétében. A megerősítés ügyében Pálffy Tamás egri püspök is kérést intézett, illetve sürgette az ügyet egy
év múlva, 1668 decz. 11-én Jászón kelt levelében, ugyanazzal okadatolva azt a propaganda előtt mint a prímás, hogy t.i.
e megerősítés elő fogja mozdítani a rutének unióját. Az új püspökről nem nyilatkozik bővebben, csak annyit mond róla,
hogy a mióta az esküt letette, azon van, hogy a joghatósága alatt álló ruténeket az unio elfogadására bírja. Pálffy
püspöknek ezen nyilatkozata után alig kételkedhetünk Volosinovszki egyesült voltának az őszinteségében, de viszont
tény az is, hogy szakadárral szenteltette fe magát. S ha mentségéül is szolgál, hogy talán nem tudta azt, okvetlenül
szándékosságra vall, hogy a felszentelés nem két püspök jelenlétében történt. Mert azt már okvetlenül tudnia kellett,
hogy ilyen felszentelés szabályellenes, következéskép érvénytelen. Szóval ha Pálffy püspök nyilatkozata után
hithűségében nem is kételkedünk, a választás nem volt szerencsés, bármely részről jött is szóba.
Rómában semmi esetre sem lehetett a megerősítés ügyére nézve kedvező ajánlat a prímásnak a jelentése Volosinovszki
annyira szabályellenes felszentelődéséről. Az ügyet Spinola cardinalis adta elő a congregatio 1669 jan. 16-i ülésén.
A megerősítésről szó sincs a jelentésében, csak a felszentelés érvényességéről. A propaganda titkára még 1668 okt.
18-án informálta Spinola bíborost azon eljárásról, melyet a rutének a felszentelés körül követnek.
A propaganda az ügyet áttette a sz. officium congregatiójához, egyben pedig bekérte a prímástól a Volosinovszki
esküjéről kiállított írásbeli nyilatkozatot, hogy "az ügy véglegesen elintézhető legyen". Sajnos, az ügy elvégződéséről
szóló irat nincs meg, de hogy az eset súlyos volta daczára is kedvező volt Volosinovszkira, a kit 1668 decz. 11-én az
egri püspök is ajánlott s az unio buzgó munkásaként mutatott be, azon saját nyilatkozatából következtethető, hogy ő a
felségtől kinevezett s a prímástól megerősített törvényes munkácsi püspök. E szerint egyházi oldalról a Partén
megerősítése ügyében követett eljárást látjuk ismétlődni. A pápa megbízásából a prímás erősítette meg, mint 1655-ben
Lippay Partént. Egyébként megfigyelni való, hogy Partént a pápa évekkel előbb erősítette, míg a király csak 1660-ban
nevezte ki, ellenben Volosinovszkit a király nevezte ki s egyenesen utasította, hogy szerezze meg a pápai megerősítést,
a melyet csak 1669-ben sikerült elnyernie.
Volosinovszkinak nagy küzdelme volt a Munkácsról eltávolított és miszticzei birtokára vonult szakadár Zékány János
püspökkel. Erre mutat Zékány ellen beadott panaszlevele, melyet Rottal Jánoshoz, Szegedy kanczellárhoz, Zrínyi Péter
bánhoz és Pető Zsigmond felsőmagyarországi viczegenerálishoz intézett együttesen. E folyamodványnak ez a közös intézése
több ember czímére mutatja, hogy Volosinovszki idegen volt, ki nem igen ismerte az itteni viszonyokat. Mint Bécsből
kinevezett s a nem jó szemmel nézett németeknél és labancz hírben álló főuraknál pártfogást kereső embert természetesen
nem jó szemmel nézték a megyén, a hová az 1642-i tanuvallomások tanusága szerint szerint lett volna joga fordulni, de
mint elődei, ő sem tudott élni e joggal. Ellenben Zékány maga is régi nemes, kit Lorántfy Zsuzsánna özvegy
fejedelemasszony 1649-50-ben választatott meg a kálvinista papokkal, kétszeresen kedvelt ember volt a megyei
nemességnél. Panaszolta is Volosinovszki az említett uraknak, hogy a beregi nemesek élükön Gulácsy Ambrus alispánnal,
zaklatták a papságot. Volosinovszki azt hitte, Zékány kedvéért és ösztönzésére, s ezért védelmet kért. Azok pedig nem
Zékány barátságáért, sem az unióért tették, a hogy az írók általában állították, hanem a vele járó egyházi
immunitásért. Lippay prímás 1648-ban megígérte az egyesülteknek, de az ügy rendezése csak lassan sikerült és hosszú
küzdelembe került. Még a nem kálvinhitű földesurak sem adták oda ingyen telkeiket, a papság pedig immunitására
hivatkozva, nem volt hajlandó kötelezettségeit teljesíteni. S mert a nemességnek, a papságnak is igaza volt, az
összetűzés kikerülhetetlen volt. Látván a papság, a mely főkép ez immunitásban bízva, lépett az unióra, hogy e lépéssel
a földesuraknál inkább ártott magának, az unio ügye egyszerre megakadt, sőt visszaesés állott be. Hozzájárult, hogy a
viszony a munkácsi vár birtokosai és Lipót között alaposan megromlott. A kolostor szerzetesei 1670 tavaszán
küldöttséget menesztettek Lipóthoz, de a három szerzetes és iskolásból álló követség rablók kezébe esett. A télen
megismételték tehát a küldöttséget, a mely öt heti bécsi időzés után 1671 febr. 28-án 200 forintnyi segélyt kapott.
Ennél tovább Lipót nem ment. S az ország ügyeinek a felkavarodása nem is volt reá alkalmas.
A szerzetesek azt írják ugyan folyamodásukban, hogy azért küldték őket a kanczellár-püspökhöz, mert a püspökük
elvesztette az alapítványt, s bár nem nevezik meg, kivehető a folyamodásukból, mintha akkor 1671 elején vagy kevéssel
az előtt lett volna püspökük. A jezsuita atyák följegyzéseiben 1671 alatt azt olvassuk, hogy ők az unio biztos alapokra
való fektetése czéljából tárgyaltak a Rákócziakkal s kieszközölték, hogy a munkácsi és a makoviczai uradalmak unitusai
részére egy hitbuzgó férfiú adassék püspökül. E czélból meghivatott Lengyelországból "az a nemes származású és
tudományos ember", a kinek az özvegy fejedelemasszony 1000 forint évi fizetést rendelt. Ők sem nevezik meg az illetőt,
mint a hogy a bazilita küldöttség sem nevezte meg azt, a ki az alapítványt elvesztette. Bizonyos azonban, hogy a kettő
nem egy és ugyanazon személy volt, s hogy az 1671-ben Lengyelből behítt püspök nem Volosinovszki volt, hanem
Malachovszky János premisli püspök.
János püspökről igazat írtak a jezsuita atyák, hogy nemes származású, mert a Malachovszkyak régi lengyel nemesek.
Családjuk több ágra szakadt, s az egyik rész latin, a másik görög szertartású volt. Báthory Zsófia 1672 jan. 2-án
borsii kastélyában kelt levelében ajánlotta Lipótnak. Az ajánlólevélben nincsen szó a püspökség megüresedéséről.
Mindössze annyit mond, hogy Malachovszkyt már bevezették a kolostorba, s hogy az ajánlólevéllel személyesen ment
Lipóthoz, a kinek azonfelül Lipót nővérétől, Eleonora lengyel királynőtől, továbbá Koleda Gábor görög katólikus
metropolitától is hozott ajánlóleveleket, melyeket saját folyamodványához mellékelt.
Malachovszky aug. első hetében ért Bécsbe, nyolcz hétig járta ott a különféle hatóságokat és szinte megfoghatatlan,
hogy előkelő ajánlatai daczára sem kapta meg a megerősítést, sőt Lipót a kamara okt. 10-i azon előterjesztése alapján,
hogy az akkori zavaros állapot miatt a püspök kérelme nem teljesíthető, 300 vagy 500 forint utiköltséggel visszaküldte
Lengyelországba.
Malachovszky Lipóthoz intézett felségfolyamodványában azt kérelmezte, adjon a püspökségnek valami ingatlan jószágot,
mert az semmiképp sincsen javadalmazva. Ugyanezt kérelmezte a metropolita is az ő ajánlólevelében. Természetes, hogy
ilyen kérelem az akkori körülmények között csak visszatetszést szülhetett Bécsben, annál is inkább, mert Lipót már
Partén 1660-i kinevezésében kijelentette, hogy az esztergomi érsek informatiója szerint a munkácsi kolostor régi
adományok alapján kellőleg el van látva arra, hogy egy püspököt eltarthasson. Malachovszky azonban még tovább ment s
talán előkelő ajánlataiban bízva a prímást fel sem kereste, hanem saját maga adott be a magyar kanczellárián egy tíz
pontból álló emlékiratot, a melyben röviden összefoglalta kívánságait. Mindenekelőtt arra kérte Lipótot, fogadja el a
püspökségre. Ha azt sikerül elnyernie, az esetre javadalmat kért a püspökség részére, továbbá intézkedést arra nézve,
hogy a rutén papok a parochialis és az egyházi földek után ne fizessenek földesúri illetéket. Negyedszer szükségesnek
mondotta valamely bazilita-kolostort fölszerelni, hogy noviciatust létesíthessen. Mentesítse Lipót a papokat a
földesúri szolgálmányok és terhek alól. Adjon helyet, a hol néhány rutén ifjú részére alumnatust vagy papnevelő házat
emelhessen, a melyben szláv és görög nyelvet s a latinnak legalább az elemeit tanulhassák. Engedje meg, hogy szláv
nyomdát állíthasson. Jelöljön ki valamely biztos helyet, a hol az akkori zavaros időkben nyugodtan székelhessen. Adja
oda neki valamely latin szertartású javadalom jövedelmét, s végül hatalmazza fel, hogy püspöki látogatásai alkalmával
a szükséghez képest fegyveres segítséget vehessen igénybe.
E pontokban rövidre szabott kérései Malachovszkyt oly embernek mutatják be, a ki tudásra nézve összes elődeit, még a
Lengyelországból jötteket is messze felülmúlta. Az, a ki így ki tudta válogatni azt, a mire egy püspökségnek, minő
akkor a munkácsi volt, leginkább szüksége van, kétségkívül meg is tudta volna valósítani azt, a mit kért. Csak
sajnálnunk lehetett tehát, hogy kérelme nem talált támogatásra. Tekintve azonban a költséget, a melybe a kért dolgok
kerültek volna, másrészt ismerve az akkori közállapotokat, nem csodálható, hogy Lipót nem fogadta el a püspököt. Azt
kell hinnem azonban, hogy Lipót elhatározására két más körülmény is befolyással volt.
Volosinovszkinak ugyanis maradt három cyrillbetűs oklevele, a melyekből megállapítható, hogy ő még 1675 deczember
havában is élt és működött, de nem a munkácsi kolostorban, a hol éppen 1675 szeptemberében Szerbin Mihály archimandrita
és a munkácsi kerület helyettese intézkedett, hanem egyszer Vereczkén, majd Szolyván, végül a kisbereznai kolostorban.
Ő volt tehát a baziliták 1671-i folyamodványának azon névtelen püspöke, a kitől a Báthory Zsófia elvonta az
alapítványt. S mivel Báthory Zsófia e szerint az ő életében ajánlotta Malachovszkyt, a kit Lipót nem fogadott el,
bizonyára azért, mert Báthory Zsófia Volosinovszkit mellőzte, bizonyosra kell vennem, hogy itt Báthory Zsófia és
Lipót egy-egy ellenpüspökéről van szó. A további dolog könnyen képzelhető. Báthory Zsófiának és Millei atyának már
1663-ban, Partén életében meg volt a jelöltjük, az a lengyelországi tudós egyén, a kit az ottani püspökök megfelelőnek
ajánlottak. A Partén halála után Rómából hazatért Baranovicz krasznobródi igumén magát adva ki püspöknek, a miért az
egri püspök börtönbe záratta, zavart támasztott. Talán ezt használva, Volosinovszki valami úton-módon kieszközölte
Lipóttól a kinevezését. Báthory Zsófia, a ki kész volt odáig elmenni, hogy jelöltet ajánljon a királynak, mint
Malachovszkyval tette, s ez volt a prímás 1665-i javaslata is, de a saját jogáról nem tudott lemondani, mint azt
Padbelány tanácsosnak ki is fejezte, Volosinovszkit nem fogadta el. Erre Lipót Malachovszky visszautasításával felelt.
Volosinovszki 1676-ban hunyt el vagy ment el, mert Maurocordato Teofán paronaxiai érseknek 1678 jan. 29-e előtt kelt
felségfolyamodványaiból és a bécsi udvari kamarának ugyanakkor kelt felségfelterjesztéséből megtudjuk, hogy Lipót
Maurocordatot egy évvel az előtt, azaz vagy 1676 végén vagy 1677 elején munkácsi püspökké nevezte ki. Hogy e
kinevezésnek Volosinovszki helyére kellett történnie, abból következtetem, mert Volosinovszki Báthory Zsófia
jelöltjével szemben Lipót által kinevezett püspök volt, s erre még 1674-ben is hivatkozott. Ha tehát most Lipót
nevezte ki Maurocordatot, az csak az általa kinevezett, s Báthory Zsófia által Munkácstól távoltartott Volosinovszki
helyére történhetett, annál is inkább, mert Volosinovszkiról 1675 után nincs említés.
...
Részlet az I. Rész, C) Szakasz, I. Fejezet, c) czikkből: Partén utódai 1666-1689 (381-389. oldal)